Államalapító Szent István napján a városi ünnepség a Főtemplomban kezdődött, ahol Szántó József főapát celebrált misét. Prédikációjában a sziklára épített ház és a hit alapú haza építménye között vont párhuzamot. A Szentháromság téren folytatódott az ünnepség, mely során Hortiné dr. Bathó Edit múzeumigazgató Szent István korát idézte, illetve a kenyér magyarságban betöltött szerepét hangsúlyozta.
Az új kenyeret Szántó József apát szentelte meg, majd Mező István lelkész mondott igei áldást. A Jászsági Hagyományőrző Egylet tagjai szelték fel, majd osztották szét a közönség között az új kenyeret. A Jászság Népi Együttes kalotaszegi táncokkal, Béres Luca, a Palotásy János Zeneiskola tanulója dallal emelte az esemény fényét.

Kapcsolódó képek: