Fuvola
Fuvola: (olasz: flauto, német: Flöte, francia: flúte, angol: flute) a legelterjedtebb fafúvók egyike. Mai formájában hengeres, haránthelyzetben megszólaltatott, fából vagy fémből készült fúvóhangszer, melynek fúvórése a hangszer elzárt bal végének közelében van. A játékos lélegzete, melyet fúvásával rézsútosan szorít e nyílás éles pereméhez, itt megoszlik, amennyiben a fúvórés pereme nagy sebességgel kifelé és befelé tereli, úgy, hogy csak szaggatott lökések formájában jut a hangszer belsejébe s így hozza rezgésbe az oda bezárt légoszlopot.
Legelőször a középkorban – a görög és római fuvolák mintájára – készítették el harántos alakban ezt a hangszert: mégpedig Németországban. Ez azt jelenti, hogy a fuvolát – szemben a furulyával vagy a korabeli egyenes fuvolákkal – a száj előtt keresztben tartja a játékos. Ezért eleinte, hogy megkülönböztessék az egyenes fuvolától, traverz-, azaz harántfuvolának is nevezték. A mai szimfonikus zenekarokban használt fuvola a XVIII. század közepén kezdett elterjedni. Mostani formáját a német származású Thomas Böhm alakította ki 1832-ben.
A fuvola – bár eleinte a többi fafúvóshoz hasonlóan fából készítették – ma már 65-70 cm hosszú, fémből készült hangszer. A mesterhangszerek gyakran valamilyen ezüstötvözetből, sőt színezüstből vagy színaranyból készülnek. Mély hangjai halkan szólalnak meg, középen kitűnő dallamjátszó hangszer, felső hangjai pedig áthatóak és fényesek. Ez a legfürgébbnek tartott fafúvós. Mélyebben megszólaló változata az altfuvola, de építenek egészen különleges hangeffektusokra képes, speciális, egészen mély hangú fuvolákat is. A fuvola „kistestvére” a pikkoló. Az utóbbinak egészen éles, magas hangja van.