Trombita: (ol. tromba, trombetta, ném. Trompete, fr. trompette, ang. trumpet) túlnyomóan hengeres menzuráju s ezért ércesen, tiszta, ünnepélyesen fénylő hangú rézfúvó, a kürt- és harsona-félék családjából; ázsiai eredetű hangszer, melyet az arabok hoztak Európába. Egy ideig tolós szerkezete volt, mint a harsonának, egyébként azonban már a 15. században mai csavaros formáját vette fel (a középkori tábori zenében használatos trombiták, melyeknek leszármazottjait később [Virdung] clareta, clarino néven említik, még többnyire egyenesek vagy kígyóvonalúak voltak). 1632. megjelenik az első trombita-iskola (G. Fantini: Modo per imparare a sonar di tromba). Mint szóló-instrumentum s mint ünnepi fúvósegyüttesek, városi és rezidenciális zenekarok reprezentáns hangszere a 17. században s a 18. század első évtizedeiben éli fénykorát . A trombita már ekkor transzponáló hangszer, melynek legmélyebb hangjai – főként a mély típusoknál – nem igen használhatók. 1801. Bécsben Weidinger megszerkeszti a billentyűs-trombitát, végre 1813-15. Blühmel és Stölzel megkonstruálják a modern ventiltrombitát (eleinte 2 ventillel, melyeket 1830. harmadikkal egészítenek ki). Ezek a ventilek a trombita alaphangját 1/2-3 egészhanggal mélyítik el. A mai ventiltrombiták többnyire F- és B-hangolásúak (kívülük magas D-trombitát is szoktak alkalmazni Bach és Händel magas trombitaszólamainak intonálására). Hangolásuk egy oktávval magasabb a kürténél, vagyis lejegyzett hangot, melyet a kürt transzponálva és mélyebben intonál, a trombita transzponálva, de ugyanazon hangkörzetben szólaltatja meg. A trombita a rézfúvók együttesében a domináló, dallamot-vivő diszkant-hangszer. A klasszikusok zenekarukban párosával alkalmazták s itt a trombiták többnyire a két kürttel vagy két harsonával alkottak zárt négyszólamú csoportot. Wagner, Debussy már rendszeresen hármat, Strauss, Mahler, Bartók négyet alkalmaznak.