Szaxofon: rézklarinét, azaz anyagában a rézfúvókkal, szerkezetében az egyszerű nyelvű fafúvókkal közös fúvóshangszer, bőméretű, parabola-szerű csővel, mely legkisebb (piccolo- és szoprán-) típusainál egyenes, nagyobb (alt-, tenor-, bariton- és basszus-) típusainál pipaszerűen meggörbül. Nyílásait billentyűzet (18 nagy billentyű) szabályozza, melynek kezelésmódja, ujjrendje az oboáéval egyezik (a szaxofon az oboához hasonlóan, oktávoló hangszer). Leghasználatosabb szóló-típusa az alt-szaxofon. (hangterjedelme esz-g2), de készül mindenféle nagyságban, sopraninótól (Esz-ben) szubkontrabasszusig (B-ben). A szaxofonok családját A. Sax szerkesztette meg Párizsban 1840-ben, mintegy azzal a feladattal. hogy hajlékony, simább karakterével átmenetet képviseljen réz- és fafúvók között. De épp ez az átmeneti jelleg okozta, hogy korában nem ért el különösebb sikert (Németországban vagy Magyarországon például sohasem vert gyökeret). Csak a legutóbbi évtized jazz-zenéje emelte példátlan, internacionális népszerűségre (főként groteszk, nazális effektusai révén). A szimfonikus, ill, operai zenekarban Verdi (Otello), Bizet (Arlésienne-szvit), Florent Schmitt (Légende), Sztravinszki és Kodály (Háry János) alkalmazzák.